Eszébe jutott Janónak Cserepes Fecó kérése, és gondolatban játszott is vele, hogy írogat valamit, de nem tehette. Ott hagyta Nellinél a jegyzeteit, ő pedig valószínű kidobta a kukába. Arra időközben rájött, Fecónak nem is az a fontos, miről írna, ha írna, őt akarta inspirálni, hogy kezdjen magával valamit.

Lehetetlen pasi vagyok, akin sehogy sem fog a jó szó, morfondírozott lehangoltan, bár egyébként sem érezte feldobva magát. Mennyire más ember Cserepes. Ha nem dühös éppen valamiért, micsoda derűt tud sugározni. Pedig érte néhány csalódás a hontalanság ideje alatt. Még az is meglopta, akivel jót tett, és ennek ellenére készségesen kihúzná őt a sárból. Pipamocsok, úristen, még mélyebbre is lehet süllyedni, mint ahol én vagyok? Nelli csak sejti, hová jutottam, de a valóságot nem ismeri. Nincs igaza Fecónak, hogy sajnálom magam és sajnáltatni akarom magam. Ellenkezőleg, éppen azt akarom elkerülni.

Persze az első néhány hónapban előfordult, hogy valóban sajnálta magát, különösen egy eset után, ami a szíve, lelke gyökeréig hatolt.

Egy fárasztó nap után, munka után, gyűrött, malteros farmernadrágban, kenyeret vásárolt egy ÁBC áruházban. Amikor a pénztárnál sorban állt, hogy fizessen, egy négy éves forma kislány megfogta a nadrágja szárát; valószínű mondani akart valamit. Ekkor a mama odaugrott, elrántotta a gyereket és a következő szavakkal dorgálta meg: - Nem meg mondtam már, hogy kerüld az ilyen alakokat? Te haszontalan kölyök, most, hol mossam meg a kezedet?

Belemart szívébe a fájdalom. Nem kellett neki tükör sem, hogy megállapítsa, hogy nézhet ki. Az esetet követően, csak nagyon ritkán hívta a fiait. Félt, hogy a hangján keresztül is megsejtenek valamit.

A vonatba beszálló utasok viselkedéséből következtetni lehetett, hogy elállt az eső. Janó megkaparta a cipőjén összezsugorodva fekvő kutya fejét. - Hé, pajtás! Vége a lustálkodásnak, a következő megállónál kiszállunk.

Az Örsvezér térnél a metró kijáratát elállták az ellenőrök, s mindenkitől kérték bemutatásra a menetjegyet vagy bérletet. Janó előkotorta a zsebe mélyéből, és átnyújtotta a harmincöt év körüli ellenőrnek.

- Ez már két órával ezelőtt lejárt - mondta az ellenőr, merev, szigorú arccal.

- Lejárt? - kérdezte bamba arccal Janó, mint akivel azt közölték, hogy a repülőgép éppen most szállt fel, és ő lemaradt. - Higgye el nekem, ellenőr úr, nem akartam lógni... Csak... csak... mostanában... Ah, minek kellene magyarázkodom, úgy sem értené meg!

Gyors pillantással pásztázta át tekintetét az ellenőr Janón- Hajléktalan, ugye? - kérdezte részvéttel, megenyhült vonásokkal.

- Minek is tagadnám.

- Menjen, csak gyorsan! - fogta halkra hangját az ellenőr -, de nehogy összetalálkozzunk még egyszer. Én is jártam ebben a cipőben - súgta még oda, Janónak, amikor elhúzott mellette.

- Ezt megúsztuk, pajtás - mondta megkönnyebbülve a kutyának. - El sem akarom, hinni. Aztán ne csodálkozz, ha néha nem mennek jól a dolgok. Nem minden nap múlik el ilyen szerencsésen, mint a mai. Először pénzt kaptam, aztán szert tettem egy barátra, egy okos kutyára. Végül megúsztam egy büntetést. Jó, mi? És ha a szerencse nem lesz hűtlen hozzám, még szállást is találok.