HARMADIK FEJEZET, AMELYBEN KIDERÜL, HOGY MA IS
VANNAK GITTEGYLETEK, ILLETVE
MÉG SINCSENEK. RÉSZT VESZÜNK
EGY GYŰLÉSEN ÉS EGY FOGADALOMTÉTELEN.
A KISKUTYÁNAK HELY
KELL

Gabi előhalászott egy habszivacs tálcát, amire a gyümölcsöt csomagolták a zöldségesnél, hogy drágább legyen. Ebédje maradékát a tálcára tette. Megpróbált óvatosan ügyködni, hogy ne tűnjön fel otthon, mert tartott a gyanakvó keresztkérdésektől. Hiába, anyu - sajnos - aznapra szabadságot vett ki, és rögtön meglátta a hússal rakott tányérkát.
- Hát te? Hová viszed azt?
Gabi kissé zavarba jött, még el is pirult. Illetve hát nem igazi pirulás volt ez, csak kis rózsák jelentek meg amúgy is piros arcán. Idegen nem is vette volna észre, csak az, aki nagyon jól ismerte őket.
- Egy kiskutyának viszem. Egy kóbor kutyának, akit a Varga Gyuri talált. - Ebben nem volt semmi füllentés, Gabi mégis úgy viselkedett, mint aki most nem mond igazat. Igen, mert az örökbefogadás szándékát el kellene titkolnia.

Anyunak fel is tűnt fia zavart viselkedése.
- És miért pirultál el?
- Én... én nem pirultam el - habogott Gabi, s most már valóban elvörösödött. Még a füle is izzott. Szerencsére anyu nem firtatta tovább a dolgot.
Csak azt mondta még:
- Nem szeretem, ha kóbor kutyákkal játszadoztok... És ha veszett, vagy valami betegséget hordoz? De válaszra nem várt. Bement a fürdőszobába.
Veszett? - nevetett magában Gabi megkönnyebbülten. Veszett lenne ez a kedves, játékos kis jószág? Felszabadultan sietett Gyuriék házához.
Varga Gyurika már ott volt a pincében. A kiskutyát etette.
- Én is hoztam - mondta Gabi, és letette a tányérkát a földre. A kiskutya erre nyomban otthagyta a másik adagot, és Gabi adományát kezdte kóstolgatni.
Amin Gyurika alaposan felháborodott.
- Mmmost miért eszi azt? Az én anyukám jobban főz...
- Te kis buta! - legyintett Gabi; nem akart vitatkozni. - Hát nem mindegy?
Magában azért bosszankodott. Hiszen honnan is tudhatná Gyurika, hogyan főz anyu? Különben is: anyu csodálatosan tud főzni.