- Mi a foglalkozása a férjednek?
- Műszerész: tévé, videó, meg ami jön. Most a saját műhelyében dolgozik, vállalkozó.
- Amint látom, bejött neki.
- Az utóbbi két évben, igen. Tudnod kell, a férjem kitűnő szakmunkás, de a vállalkozáshoz nem értett. Nem értett, mert vállalatnál dolgozott, így mindig irányították, soha nem szervezett meg munkát. A társa, akivel összeállt, fennhangon jelentette ki; nyugodtan bízza rá a szervezést, ő már dolgozott más vállalkozónál, és ismeri minden csínját-bínját, mit, hogyan. Már majdnem teljesen tönkrementek, amikor a férjem végre észbe kapott. Röviden. Vállal- kozói szaktanácsokat kért és kapott, majd előrángatta a saját logikáját is, és újra kezdte. Természetesen nem azzal, aki miatt majdnem tönkre ment. Ebből én is levontam két tanulságot: Vannak, akik azért buknak meg, mert a gyors meggazdagodás célja érdekében elvtelenek. Felvállalnak minden munkát, és nem tudják tartani az ígért határidőt, sőt, elkezdenek az adóhivatallal is packázni. És vannak olyanok, akik, bár becsülettel dolgoznak, nem értenek az ügyletek bonyolításához, és a vállalkozásuk üzleti részéhez. Ezért aztán könnyen összeütköznek a törvénnyel. Mint tudjuk, a törvény nem ismerése senkit nem mentesít a büntetés alól. Na, persze a szerencsét sem szabad kihagyni, mint fontos tényezőt. Vannak olyanok, akik, mint a kopók, ha szagot kapnak, mindig ráéreznek, mire érdemes tenni. Persze, ha az összes okot akarod tudni, az is motivál, hogy ki akarom próbálni magam, meg aztán unom a garasoskodást.
Majdnem kiugrott Zsuzsa szeme a csodálkozástól. Hitetlenkedve kérdezte:
- Te garasoskodsz? Nem mondod komolyan?
Klári megértő mosollyal, kicsit sajnálkozó arccal válaszolt:
- Ha beindul a vállalkozásunk, és megengedheted magadnak azt is, hogy két pár gálacipőd legyen egyszerre, megtapasztalod, kinek-kinek, mit jelent a garasoskodás. Egy normális életvitel még nem a jó mód. Ha én azt mondom, hogy szeretném kicserélni a kétéves télikabátomat egy divatosabbra, hozzá való csizmával, táskával, és nem tudom rögtön megvenni, mert hiányzik a vételárból néhány ezer forint, nekem az már garasoskodás. És még azt sem lehetne rám fogni, hogy nagy igényt támasztottam magammal szemben.
Leolvadt a mosoly Zsuzsa arcáról, tekintete elkomorult. Alig hallhatóan mondta:
- Az én télikabátom négy éves, és eddig még nem jutott eszembe kicserélni. Úgy sem tellene.
- Már értem a férjed óvatosságának lényegét.
- Akkor nem kell tovább magyaráznom, rátérhetünk az együttműködésünk lényegére.
- Már alig várom, hogy megismerjem, mit ötlöttél ki, de előtte engedj meg egy kérdést. Szeretném eloszlatni a kételyeimet.
- Ez csak természetes - válaszolt Klári könnyed fejbólintással, amiből kiderült, minden kérdésre fel van készülve.
- Tudni szeretném, mért éppen engem szemeltél ki üzleti partnernek, hiszen a kettőnk pénze, nem több mint százezer forint. Ez szép összeg, de nem egy komoly vállalkozáshoz.
- Még nem is kell mind, csak az egyik fele. A másik marad aranytartaléknak, hogy tőkeerősnek érezhessük magunkat. Amikor elmondtam férjemnek a tervemet, nevetőgörcsöt kapott, és azt mondta, erre befizet. Nos, Zsuzsikám, most jól figyelj!
A két nő másfél óráig susmusolt, tervezgetett. Mire befejezték, Zsuzsa arca lángolt az izgalomtól és a megelégedéstől. Elismeréssel nézett Klárira.
- Ha ez sikerül, soha nem tudom meghálálni.
- Nincs hálaigényem. Nekem az a fontosabb, hogy mindig kéznél legyél, mindig számítani lehessen rád. Nem akarom a férjem kocsiját igénybe venni, mert úgy is azt mondaná; „így könnyű."
Amikor a buszmegálló felé meneteltek, egyszer csak Klári megállt, rámutatott egy domboldali, elegáns villára:
- Látod azt?
- Látom, gyönyörű. Mit akarsz ezzel?
- Csak annyit, öt év múlva, olyanban akarok lakni, és ráadásul a saját erőmből megszerzett pénzből.
- Nem túl szerénytelen kívánság? Még bele sem fogtunk az üzletelésbe.
- Egyszer el kell kezdeni.
- Jó, jó. Azért ez mégis csak túlzás. Nem félsz, hogy árnyékra lépsz?
- Hát, nem! Híve vagyok a merész gondolatoknak, jobban inspirál a tettekre. Illetve szeretem átlépni a partvonalat, mielőtt elindulok egy úton. Majd tapasztalni fogod, ha neked is ugyanúgy meglesz. Nagyon szeretem a férjemet, és soha nem akarok elválni tőle, de megmutatom neki, az csak zsebpénz, amit a háztartásra ad.
- Mért panaszkodsz? Te mondtad, hogy kifolyik minden pénz a kezedből.
- Rosszul fogalmaztam. Inkább arról van szó, hogy szeretem az elegáns ruhákat és a finom piperéket. Ennyi. Gyere, megnézzük a munkahelyünket!
- Jaj, nekem ez túl gyors.
- Akkor menjünk lassan!
- Nem arra gondoltam...