Tartalom típusa: Szépirodalom
Mérete: 10,99 MB, 119 oldal
Kiadó: Kapu
ISBN: 963 00 7069 3
Terjesztő: Adamo Books
Elektronikus megjelenés éve: 2009
Nyomtathatóság: kinyomtatható
Eduardo barátunk életét és költészetét ez jellemzi a legjobban. Meg az, hogy gyerek tudott maradni. A gyerekek gyakran és örömmel játszanak katonásdit. Ez rendben is van. Most már csak arra kéne választ kapnunk, hogy a katonák miért játszanak gyerekesdit. Eduardo a poézisban is az egyszerű, egyenes versbeszédet szereti. Ha túlozni akarnék, azt mondanám: szinte torkon ragadja a szavakat. Ahogy Bruce Lee mondta a harcművészetekről: számomra az egyszerűség a legfontosabb szempont bennük. Ebben az egész kötetben egy fölösleges szó van, az is a címben lévő „állapot". Talán a szerkesztő akarta így. De hiszen mindig két háború között vagyunk, nem? Minek az „állapot" szó?A költőknek és a katonáknak sok hibájuk mellett van egy kétségtelen érdemük: sosem imádói az erőszaknak. A hatalom az a száz ember, aki végrehajtja a parancsodat. Vagy az a tíz ezer szó. Az igazság a fontos. Az igazság pedig az az ember, aki vállalja a parancsnoklást. És aki leírja: „Döntöttem: ez itt a földem.
Temesi Ferenc
A mű megnyitható és olvasható asztali számítógépen (PDF olvasó szoftverrel), PDA-telefonon (amennyiben arra telepítenek Mobipocket Reader szoftvert) és e-könyv olvasó készülékeken (Koobe, Sony Reader, BeBook, Kindle DX, stb.).
Idő,
most kezdem el a történelmet..."
mondotta egyszer majakovszkij,
s idő múlik el és
idő jön - mámorító
a hazugság hullámok és
a hamis „változás"
- mi már csak tudjuk -
és a rendetlenség és a kerékpárok
jövésmenése
- és...miért pont a kerékpárok -
CSAK
MERT ÍGY VAN KEDVEM
múlnak a napok és az éjszakák és a
hetek és a hónapok és az évek
s közben bőröm alatt pillangók
haldokolnak
gyűrűs férgek sokasága
....
Hé! Mi baja van az ősznek?
bizonyos utcák nyílásából
bizonyos járdák szegletéről
futva rontanak hangok és dörejek
Hogy októberhez érjen október
fegyverkezik és beavatkozik
utat tör magának és végérvényesen szakít
a langyos széllel
a víz a nyakunkig ér
verekedés robban
a legfrissebb napok pedig
lassan megtanulják az új dalt.
Pillanat!
itt csak a történelem kezdődik.
„Szónokok: kuss!
a szó bomba bajtársé!"
1996