- Társasággal, vagy egyedül jöttél? - kérdezte Jean, kerülve Angelika tekintetét. Itt valami nem kerek, gondolta.
- Egyedül.
- Asztalod van már?
- Az még nincs.
- Semmi gond!! Felajánlhatom a sajátunkat? Van egy üres székünk, minek árválkodjon?
- Köszönöm. Szívesen elfogadom, ha a hölgyek is egyetértenek a meghívással? - mondta Pierre, és gyorsan leült, mielőtt Angelika ki tudja nyilvánítani az ellenvéleményét. Azt pedig észre sem akarta venni, hogy a szeméből szikrák pattogtak, amikor Jeanra nézett.
A pincér ott termett.
- Hozhatok valamit, uram?
- Egy pohár bacardy rumot, már régen ittam. A hölgyek pedig... Mit kérhetek? - intézte kérdését jobbára Natali felé, nehogy találkozzon tekintete Angelikáéval.
- Maradjunk a pezsgőnél - válaszolt Natali helyett Angelika. Hangja éppen olyan szárazon, ridegen csengett, mint előzőleg.
A vendéget ez cseppet sem zavarta.
- És te, Jean, nem tartasz velem?
- Azt hiszem, én is maradok inkább a pezsgő mellett. Mert tudod - magyarázta -, nagyon ritkán vagyok olyan helyzetben, hogy ihassak. Ha pedig megtehetem, szívesebben pezsgőzöm. Nem is igen kedvelem a töményt, hamar a fejembe száll. Véletlenül vetődtél ide? - érdeklődött barátságosan, mintha Angelikát akarná bosszantani. Az első pillanattól fogva szimpatikusnak tartotta Pierre-t, és fütyült rá, mit gondol a húga.
- Erre csak egy magyarázatot tudok adni. Nem hagyhatom ki Nikoleta Nérot az életemből. Néhány évvel ezelőtt még szerelmes is voltam bele; forrón és reménytelenül. Isten tudja, miért van velem, mindig forrón és reménytelenül szeretek valakit? - mondta Pierre, és a jópofizás ellenére egy parányi keserűség csendült ki a hangjából. Gyorsan Angelikára pillantott, akit elöntött a vörösség.
Bár Pierre általánosságban beszélt, Natali ráérzett a lényegre. Értelek, drága barátnőm, értelek, mondta magában. Rájött a csalafintaságára. Szerinte, amikor Angelika megtudhatta, hogy a Hotel Európában Nikoleta Néro énekel, megérezte, hogy Pierre sem mulasztja el meghallgatni. Jean kérése éppen kapóra jött neki, és a segítségével engem is befogott a hálójába. De hát semmi baj! Ha nem szövetkezem vele, én sem lehetnék most itt. Különben is, Angelika nem rejtette véka alá a szándékát, hogy részt akar venni a rendezvényen. Miért kellett volna beszámolnia arról is, hogy Pierre kedvéért teszi mindezt? Ez az ő szív ügye. Én sem számoltam be neki Louisról. Pedig de jó lenne, ha kiönthetném a szívem előtte! Talán még jobban is megértene, mint Endruzia. Igen,  sokkal bölcsebb, azon kívül, neki számít a másik érzelme is.
Annyira lefoglalták a gondolatai, hogy nem figyelte, mi történik körülötte. Akkor kapta fel a fejét, amikor a terem elsötétült, csupán néhány diszkrét világítás maradt, s akkora csend támadt, hogy a szuszogásokon kívül mást nem lehetett hallani. A következő pillanatban reflektorfényben úszott a pódium, és megjelent a franciák üdvöskéje, a popénekesek sztárja, a csodálatos Nikoleta Néro. Nyomban feldübörgött a taps, és a félhomályban is látni lehetett, ahogyan kiült a vendégek arcára az izgatott várakozás.
Az énekesnő négy dalt adott elő, közben a hatás fokozására az afrikai éhező gyermekek érdekében beszédet is rögtönzött a hallgatóság számára. Ezután minden dalt hatalmas, szűnni nem akaró taps követett. Natalinak is nagyon tetszett, meg is hatódott; és ha rövid időre is, nem nyomasztották annyira a csalódások. Az egyik dal különösen felkavarta; viszonzatlan
szerelemről és lelki gyötrelmekről szólt. Annyira magára talált benne, hogy alig tudta könnyeit visszatartani. Elhatározta, ha egész Párizst be kell barangolnia, akkor is megveszi Nikoleta Nero minden kazettáját. Az utolsó dal után, amikor az énekesnő eltűnt a reflektorfénnyel együtt a pódiumról, olyan érzés kapta el, mint akit megfosztottak valamitől. Nem csak Natalit kapta el a nosztalgia hulláma, több asztalnál Nikolette Néro utolsó dalát dúdolták, s akadtak párok, akik elérzékenyülve néztek egymásra. Néhány perces szünet következett, aztán a szokásos zsibongás, majd kezdődhetett a tánc.

A műsor után Natali lélekben megszűnt jelen lenni, ha szóltak hozzá gépiesen válaszolgatott, de a tekintete egyfolytában Louist kereste. Alig értette meg, mit akar Jean, amikor táncra kérte. Már-már kibuggyant a száján, hogy most nem, majd később, amikor meglátta Louist a táncolók között, természetesen Laurával.
- A gondolatomat olvasta ki kedves barátom - mondta, szinte turbékolva, s a kezét nyújtotta. Noha hálával tartozott Jeannak, amiért tánc közben mértéktartóan viselkedett, és egy parányi tolakodást sem engedett meg magának, nem szerzett örömöt vele.
Kicsit udvarolhatna ez a mamlasz, ha már felkért. Egyszerűen szükségem van rá, hergelte magát Natali. Legalább okot adna egy kis flörtölésre. Már azzal is megelégednék, ha beszélne hozzám, így túlságosan feltűnő ez a diszkrét távolságtartás. Na, majd én!
- Ha nem esik nehezére, hajoljon kicsit közelebb, mondani szeretnék valamit - csicseregte, jóllehet fogalma sem volt, milyen mesével hozakodjon el.