Ár: 500,-HUF
Formátum: PDF

Bányai János: ISTEN HUMORA

Tartalom típusa: Vallás
Mérete: 316 KB, 80 oldal
Terjesztő: Adamo Books
Elektronikus megjelenés éve: 2010
Nyomtathatóság: kinyomtatható

 

Ez mindenekelőtt egy bibliai és egy huszadik századi történettel világítható meg.
Dániel könyvének 5. fejezetében olvassuk, hogy míg Baltazár babilóniai király főembereivel mulatott, s itta a bort a jeruzsálemi templom szent edényeiből, egy kéz jelent meg, és három szót írt a falra: mené, tekél, parszin. (25. vers) Dániel próféta megfejtette ezek értelmét: Isten számbavette királyságodat, és véget vetett neki; megmért a mérlegen, és könnyűnek talált; feldarabolta országodat, aztán a médeknek és perzsáknak adta. (26-28. versek) - Rövidesen mindez beteljesedett.
Ha úgy tetszik, Isten „megtréfálta" az Isten tiszteletét semmibe vevő uralkodót.
A következő esetet e sorok írója személyesen hallotta attól, akivel történt, de nevét nem közölheti. Egy iskolás lány nem volt megelégedve hitoktatójával, mert leckét adott fel, de nem magyarázott Ezért ennek a lánynak a vallásossága szokásszerű volt csupán és felszínes. Élete sem felelt meg a vallás előírásainak később, amikor férjhez ment. Egy kórházi kezelés alkalmával a klinikai halál állapotába került. Ekkor találkozott az Istennel. Felélesztője csodálkozott, hogy elmondott neki olyan dolgokat felélesztéséről, amelyeket a klinikai halál állapotában nem tudhatott, mert nem volt természetes kapcsolata a külvilággal. Ekkor lett ez a nő igazán istenhívő, s az élete is megváltozott .A katolikus valláshoz való viszonyulása továbbra is felszínes maradt. Halálközeli élménye után egyszer résztvett volt hitoktatójának a szentmiséjén és úrfelmutatáskor ugyanazt a fényt látta, mint a halálközeli élményében. Ez valami Isten-tapasztalás (misztikus élmény) volt, ami később is előfordult nála. Az említett misétől kezdve nemcsak szokásból hanem szívvel-lélekkel katolikus lett. így „tréfálta meg" Isten.
Amikor Isten „humoráról" beszélünk, tudnunk kell, hogy ez nem azonos az emberi humorral. Nem lehet benne semmi kifogásolható.

Megvan viszont Isten humorában az, ami érték az emberi humorban: az öröm.
- Az ember gyengeségében sokszor szomorú és retteg, mint a gyenge tanuló vizsga előtt. Az erős ember a nehéz feladatok előtt is tud mosolyogni, mint néha a kitűnő tanuló vizsga közeledtével.
Amikor az ember Isten ellen lázadozik (2. Zsolt. 2), az erős Isten nem szomorkodhat, nem félhet, hanem ahogy a zsoltár mondja:
„Aki az égben lakik az mosolyog rajtuk,
Kineveti őket az Úr." (Zsolt 2,4. vers)
Ha Isten humoráról beszélünk, akkor Isten őrömére és hatalmára gondolunk, amely játszva le tudja szerelni az ellene ágaskodó embert. Ez mutatkozik megha nem is mindig - a történelemben és az ember Isten-tapasztalatában (a misztikus élményben).
A könyv célja, hogy bizalmat ébresszen bennünk gyenge cm berekben az erős Isten iránt, aki előtt tervei megvalósításában nincs akadály, hogy így valamiképpen átvehessük az Isten örömét (Jn. 15,11).
Legyen ez a kis könyv egy felszólítás „Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való Öröm az erősségiek" (Nehemiás 8,10).
Segítsen abban, hogy tudjunk bízni Isten erejében a mi életfeladataink tekin- tetében is, ahogy a 66 zsoltár írja:
„Áldjátok Istenünket, népek,
dicsőségének hírét hirdessétek,
Aki lelkünknek az életei adta,
és ingadozni lábunkat nem hagyta." (8-9 versek)

A szerző

A mű megnyitható és olvasható asztali számítógépen (PDF olvasó szoftverrel), PDA-telefonon (amennyiben arra telepítenek Mobipocket Reader szoftvert) és e-könyv olvasó készülékeken (Koobe, Sony Reader, BeBook, Kindle DX, stb.).

Beleolvasok

A 20. század Nagy Konstantinja.


Ha elfogulatlanul nézzük Európa eseményeit főleg 1989-tól, akkor nem nehéz észrevennünk, hogy most is nálunk Magyarországon és sok kelet-európai országban a vallás helyzetének jobbrafordulása egy személyen múlott Neki szintén nagyon vallásos anyja volt, mint Nagy Konstantinnak. Ennek az átalakulásnak a politikai és gazdasági vizsgálata nem tartozik írásunk keretébe. Hogy ezt a lépést a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára és elnöke tette meg, az - túlzás nélkül mondhatjuk, - eszünkbe juttatja Isten humorának a gondolatát.


E sorok írójára igen nagy hatással volt, amikor emlékezete szerint 1986-ban újév napján a bécsi televízióban hallgatta a Radetzki indulót, s a karnagy beintésére egy emberként kapcsolódott be ritmusos tapssal a közönség. Elgondoltam, így tud Isten a történelem nagy karmestere beinteni a történelem színpadán. Csak néhány év telt el, s ez az isteni beintés megtörtént.


Így valamiképpen mi is tanúi és szereplőt lettünk az Isten belenyúlásának a történelembe.


Ez hála és öröm forrása kell, hogy legyen számunkra. Kell, hogy erősítse hitünket az Isteni Gondviselésben és arra ösztönözzön, hogy egyénileg is egyre jobban belesimuljunk Isten tervébe, ahogy Lukátsi Vilma írja „Az úr vezet" című költeményében.


- Emlékezzelek!
És mintha csak tegnap történt volna,
Halljátok meg ismét az elhívást!
És dobbanjon rá újra szívetek,
ne kívánjatok soha, soha mást!
Akármi lesz... Az Úr vezet..


Az elhívás nem sima útra szólt,
És nem vert nektek hidat a vízen,
A víz víz maradt, az élet élet.
De - járni tanított a tengeren...
A víz felett...
Az Úr vezet...


Szürke, nehéz köd borul reátok.
Sokan inganak, sokan elesnek,
- Testvéreim! De ti álljatok meg!
Mert rajta kívül bármit is kerestek,
Kudarcba fúl...
Vezet az Úr...

Higgyétek el és ma még erősebb
Legyen bennetek a drága tudat
Hogy bármi sötét köd is száll reátok,
A felhők között ott fénylik a napi
Egyszer előtör izzó sugárral,
S akit elhívott szent elhivatással,
Boldog lesz, hogy nem lett hűtelen.
Mert vezet az Úr,
Vezet...
Szüntelen...

 

 

Könyvajánló

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre és informálódjon a kedvezményekről, olcsó könyvekől.


500,-HUF

500,-HUF

500,-HUF

500,-HUF

500,-HUF

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2009 © Minden jog fenntartva a honlap tulajdonosának | Oldaltérkép | Szerződési Feltételek | Kapcsolatok | Médiaajánlat | Adminisztráció | Webcreativ.hu