A  város  lebontásra  ítélt  negyedéből  már régen  kitelepítették  a  régi  lakókat.  Hamarosan  jön nek  az  építőgépek,  lánctalpak  csikorognak,  falak dőlnek  a  tetőkkel  együtt,  fáradhatatlan  gumiszalagokra  kerül  a  törmelék,  léghajók  pehelykönnyedén emelik  majd  a  magasba  az  óriási  konténereket.  Aztán  földszintes  kis  házak  kerülnek  ide,  apró  zöld kertekkel,.. Roland  meglátta  a  tüzet.  Narancssárga  lángok nyaldostak  falakból  kiütött  öreg  ablakokat,  ajtószárnyakat.  Recsegett-ropogott  a  tűz.  Nők  és  férfiak  álltak  mellette,  ők  is  fura  ruhákat  viseltek.  Egy lány  vasláncot  vetett  a  nyakába,  két  fiú  középkori apródruhát  hordott,  egy  behemót  alak  pedig  eredeti páncélsisakot  hordott  a  fején.  De  a  legtöbben  a Lindenéhez  hasonló  egyenruhákat  viseltek.  A  tűz fölött  kondérban  főtt  valami,  fehéres  pára  keveredett gomolyogva a füsttel. Vagy  tíz  vad  álldogált,  az  udvaron,  többen  szedett-vedett  edényeiket  készítették  elő.  Roland  tudta:  a  csavargók  íratlan  törvénye  szerint  ő  is  odaállhat  a  kondérhoz,  és  kap  is  enni.  Ugyanígy  kapna ételt  Perthben,  Yellowstone-ban,  Prágában  vagy Kairóban  is  -  a  vadaknak  a  szolidaritás  volt  az egyik  fő  vonzerejük  a  fiatalok  között.  És  a  képzelt szabadság  mítosza...  Roland  mégsem  lépett  a  tűzhöz.  Körülnézett.  Itt  van-e  már?  Azt  mondta,  délben  találkozzanak  ezen  a  tanyán.  Vigyázniuk  kell, nem veszélytelen a dolog. Amint  így  állt  határozatlanul,  megérezte,  hogy nézik.  A  hátában  egy  tekintet...  Lassan  megfordult. Nem  tehet  hirtelen  mozdulatokat,  az  feltűnhet  valakinek. Nem szabad gyanút keltenie. A  másik  épület  kerettől  megfosztott  ablaka  mögött  valami  piros  csillant  fel,  és  eltűnt  azonnal. Roland  ezt mégis  jelként  fogta  fel,  elindult. A  romos ajtón át egy másik, az előzőnél is piszkosabb folyosóra  jutott.  Az  innen  nyíló  szobák  rothadó  padlóján primitív  fekhelyeket  látott.  Itt  alszanak  hát  a  csavargók. Vajon ő is? A  legtávolabbi  szobából  zajt  hallott.  Nesztelenül bement  az  ajtón.  Senki  sem  volt  ott,  de  lépcső  vezetett  a  galériára.  Igen,  az  jó  hely  lesz  a  beszélgetésre, senki  sem  hallgathatja  ki  őket.  Roland  kellemetlen öltözetét feledve fürgén felszaladt a lépcsőn, és... Ott  várta  a  fiatal  nő.  Piros  ruhája  régmúlt  korokat  idézett,  reneszánsz  udvarok  hangulata  lebegett körülötte.  Sovány,  nyúlánk  termetével,  sápadt  arcával  mintha  réges-régi  filmből  lépett  volna  elő.  Roland  szívébe  aggodalom  nyilallt:  rosszul  néz  ki.  Ha nem  is  beteg,  de  most  fáradt,  megviselt  szegény. Nem  lehet  könnyű  ez  az  élet,  amit  választott  magának.

-   Üdv, apa - mondta a lány halkan.